|
|
azbeszt.hu-história (egy árva szó sem igaz belőle) írta [aZbesZt]zsirfeka 5.b. oszt. tan.
(az alábbi írásban egyetlen igaz mondat sincs, kivéve ezt az egyet, illetve itt néhányat alant)
egyéves lett az azbeszt.hu, úgy gondoltam, hogy e nagyszerű alkalomból írok egy ilyen kis
visszaemlékezést. annyira híresek vagyunk, hogy borzalom, biztos sokakat érdekel, hogy mi
ez az egész, meg hogy jött létre, meg ilyenek. biztos.
(eddig igazak, sőt, ez a mondat is)
sokat gondolkodtam ám azon, hogy mit fogok ide írni. először az jutott az eszembe, hogy leírom az igazságot,
aztán győzött a jobbik eszem, és rájöttem, hogy sokkal inkább hazudni fogok.
(ez még mindig igaz, de innentől kezdve nem igaz már semmi. mármint ez után a mondat után, ez még igaz ugyanis)
|
szóval nem úgy kezdődött a dolog, hogy megismerkedtem a jelenlegi [aZbesZt] többi tagjával.
sem ők, sem én nem counter-strikeoztunk akkor már legalább egy éve, fogalmunk sem volt a beta 0.6 körüli időkről,
hiszen sosem játszottunk azokkal a verziókkal, LAN-on meg főleg nem. neten annál inkább, azon mindenki
egyfolytában játszott. utáltuk egymást, ezért nem beszélgettünk egyáltalán.
aztán gellónak még nem volt kábelnetje, és kicsivel később nekem, aztán hasszánnak se lett. kikötötték.
így nem tudtunk interneten játszani. ahogy nem kezdtem el élesben, LAN-on nyomulni, úgy nem is csalódtam,
mivel sosem gondoltam, hogy én borzasztó jól játszom. nem is lőttek szanaszéjjel.
|
 ez nem hasszán |
|
nem kezdtem hát el botokkal gyakorolni. szerintem a többiek sem. (mármint milyen többiek?).
egyik nap - mivel utáltuk egymást - nem beszélgettünk hasszánnal.
azt nem mondtuk egymásnak, hogy nem kéne csinánli egy klánt se.
olyat meg főleg nem, akik nem counter-strikeoznak, mivel mindig is a quake-et szerettük, meg az unrealt.
mondjuk ez utóbbit egy kicsit nem szeretem csak. ők viszont nagyon.
|
tehát hasszán, aki akkor nem úgy hívta önnön magát, hogy dr. mátyás király, azt mondta, hogy bizony, ne
alapítsunk klánt, mert az egy hülyeség (kivételesen szóba álltunk egymással, pedig azelőtt sosem).
én - mondom, egyszeri alkalom volt ez - nem mondtam, hogy gellót is vegyük be.
hasszán se mondta, csak így csöndben voltunk.
aztán nem jött el az ideje annak, hogy valami nevet ne találjunk ki. senki nem mondta, hogy ne legyen a
neve az, ami a cégnek, ahol egyikünk sem dolgozik, hiszen ingyenélő naplopók nem voltunk már akkor is.
én nem említettem meg, hogy az [aZbesZt] névtől rosszabbat el
sem tudok képzelni.
|
 ez nem halas |
|
ők se mondták, hogy ez valóban rossz. így nem neveztük magunkat így.
sokszor feltettem magamnak már a kérdést: vajon miért nem lettünk [aZbesZt]? valószínűleg azért, mert kezdettől fogva utáltuk az
azbeszt-videókat, sőt, az igazat megvallva, sosem láttuk őket. többször sem, nemhogy egyszer.
egymás után többször is nem néztük meg őket.
|
sosem játszottunk ezután, sem LAN-on, sem pedig interneten, hiszen az hülyeség.
később nem alakult két másik al-klán, akik elhatározták, hogy soha a büdös életben nem fognak LAN-on játszani.
ez a két nem létező klán ma sem létezik. egyiküket nem nevezték [HaRMaT] néven, a másikat pedig sosem ismerte
senki úgy, hogy [eNeSZKa].
egyikünk sem játszott sosem ezekben a nem létező klánokban, mert ugye mekkora hülyeség már ez. mondom.
|
 ez nem gello |
|
aztán vikknek is kikötötték otthon a netet, így ő se csatlakozott. halas pedig végképp nem, hiszen neki sosem volt
netje. jozs, aki legelőször lett nem-klántag, na, ő meg nem is tud játszani.
szóval, így, ahogy tengettük életünket, egymáshoz nem szólva, klánt nem alapítva, egyszer csak nem mondtam
semmit hasszánnak.
olyat meg végképp nem, hogy ugyan ne regisztráltassuk már az azbeszt.hu domaint.
ő nem mondott semmit. utáltuk egymást.
|
 nem én |
|
nem is fizettük be a regisztrációs díjat. mekkora ostobaság lett volna az. nem?
kezdetben minden volt az oldalon. gelló, aki sose volt webfejlesztő (igaz, hasszán sem), lassan nem csinált
egy szép oldalt, komolyan.
|
szép volt a háttér is, meg a betűk is, dehát komolyan gondolta. nem voltak rólunk képek rajta. más minden rajta
volt, csak mi nem. rajta volt egy kép arról, hogy hasszán hogy néz ki például, de olyan nem volt, hogy hogyan
nem néz ki, mivel ilyet nem találtunk.
egyszer egy csapat gyerek, akik közül egyiket se ismertem, nem szóltak, hogy nincs valami videójuk.
gondoltam, ha nem szóltak, akkor biztos nincs, vagy ha esetleg lenne, akkor rossz az.
nem néztem meg, nem is tetszett, hiszen nem is tetszhetett.
gellónak se mutattam meg, amit nem lehet ugye. nem röhögtünk. nem könnyeztünk.
nem tettük fel az azbeszt.hu-ra, hiszen tele volt az oldal.
|
 ez nem vikk ám |
|
másoknak sem szóltunk, így nem töltötte le 120 ember. nem kezdett terjedni. ez 2002. júniusában nem történt meg.
el se felejtettük az egészet, amikor nem augusztusban, hanem később, nem szólt senki,
hogy nincs egy fórum a tolatólámpa.hu-n erről a nemlétező és nem tetsző videóról.
nem olvastuk el. amúgyse beszéltünk egymással.
nem jutott eszembe, hogy egyszer nem csináltam design-t az oldalhoz, ami ugye már akkor sem volt,
csak nem kellett volna befejezni. gyorsan nem fejeztem be, inkább tanultam. nem cseréltem le, hiszen nem volt semmi,
de ami nem volt, az meg tetszett mindenkinek.
|
 dehogy jozs |
|
elkezdték nem ismerni az oldalt. én elkezdtem nyugodt lenni a miatt, hogy majd a továbbiakban rengeteg dolgot
fogunk tudni feltölteni, hiszen mindenünk van. aztán ideges lettem. senki se írt emailt, anyagokat sem kaptunk.
nem tudtunk kirakni semmit. egyre idegesebb lettem.
senki sem ismerte az oldalt, hiszen nem is létezett. ma sem ismeri a kutya sem.
aztán nem tûnt fel, hogy jaj, de sokan nézegetnek minket. ennek végképp
nem örültünk, hiszen látogatóink - elég rendes módon - folyamatosan
szidtak minket (most is), és eszükbe se jutott semmit sem küldeni.
alábbhagyott a lelkesedésünk, de folyamatosan újítjuk az oldalt, mivel
idõnk mint a tenger, és szorgalmasak is vagyunk. igaz, hasszán nemrégiben
semmit sem csinált az oldallal, például nem dinamizált néhány dolgot.
mirõl is beszélek, mi? hiszen nem létezik ez. nade.
merre nem megyünk semerre? hogyan visszafelé? egyfolytában ezen gondolkodunk.
nem szerepel a tervek között egy kisebb átalakítás, fórumot végképp
nem szeretnénk. laptársak rovatot még kevésbé.
szomorú szívvel tekintek vissza a következõ egy évre. a többiek, akikkel
sose beszéünk, szintúgy nem. elfecséreltük az idõt, semmit sem tettünk.
szégyelljük magunkat.
nem szeretnénk megköszönni semmit senkinek, fõleg nem annak a nem létezõ, elenyészõ
számú olvasónak, aki folyamatosan nem néz minket. nem köszönünk azoknak semmit se,
akik nem küldtek semmit, ellenben azokat, akik mindent küldtek, arra buzdítjuk, hogy
ezentúl se jusson eszükbe bármit is küldeni, hogyisne. nem köszönjük meg szodinak,
kecsõnek, tarinak, zsoltinak a kezdeti anyagokat, mert nélkülük lehet, hogy bárhol
tartanánk.
egy barátunk sincs, ezért nem köszönjük nekik a reklámozást és a támogatást.
nem köszönjük az IND-nek a technikai
hátteret.
érdektelen adatok
| ennyien nem néztek meg minket |
|
106301 |
| legkisebb havi látogatottság |
|
44,148 (2003. január) |
| legkisebb napi látogatottság |
|
2847 (2003. január 22.) |
| összes le nem töltött adatmennyiség |
|
688 gigabyte |
| legnépszerûtlenebb videoanyag |
|
szalacsi-censored.avi (szalacsi.avi) |
| víz alatt repülni nem tudó hollók száma |
|
0 (világszerte) |
| legnépszerûtlenebb audiooanyag |
|
fater-sorozat |
| leggyakrabban frissített rovat |
|
mi a szar? |
| a pontszerû ember tömege vákuumban |
|
0 g |
| a hírlevélre fel nem iratkozottak száma |
|
188 |
eleje
|
|